2. Fejezet: A furcsa jövevény

Ľ-Nahát! Nézzétek! De furcsaĽ- Épp a kezemben tartottam az egyik tojást.

-De hisz ez a digitojás szürkeĽés fekete! Ilyen csak „nekik” van!- Mondta Felix.- De akkor hogy kerül ide?

-Szólni kellene a mestereknek!- Figyelmeztetett Gem.

-Igazad van! Nat siess!

-Miért pont én?

-Ne vitatkozz! Gyerünk, mozdulj már!

-Na jó.- Azzal elrohant.

Közben kezdett gyűlni a tömeg. De mi csak egymás közt beszéltük a következményeket.

-Vajon a mesterek mit mondanak majd? Ugye nem kell megsemmisíteni a tojást!- Aggodalmaskodtam.

-Remélem nem!- Értett egyet Zek.

-Én is!- Mondta Gem.

-Mindazonáltal ez egy rossz digitojás, tehát csak rossz digimon kelhet ki belőle!- Állapította meg Felix.

Közben megérkezett az egyik mester, mögötte a családom futott az élen Jaffel.

-Utat! Erre! Itt a sötét digitojás!- Kiabálta Nat.

-Nahát ez igen furcsa!- Mondta a mester.- MindazonáltalĽ

-Ugye nem semmisítik meg?- Vágtam a szavába.

-Sajnálom, de nincs más választásunk! Ez egy rossz digitojás, csak bajt hoz midnyájunkra, ha a faluban marad!

-De hátĽugyanolyan élőlény, mint a többi digimon!

-A törvényeink nem tiltják, hogy egy digitojást semmisítsünk meg. Viszont, ha kikel, úgy már nem semmisíthetjük meg. Légy szíves add ide a tojást!

-Ne ellenkezz Niko!- Suttogta mellettem Felix.

-Ne engedd, hogy megtegye!- Szólt halkan Gem.

-Kérem a tojást Niko!- Ismételte a mester.

-Sajnálom, de nem lehet!- Kiáltottam és megsimítottam a tojást.

-EzĽ- Kezdete a mester, de a tojás héja megrepedt és hangos pukkanással bölcsővé alakult a kezemben. Le kellett tennem, mert nagyon nehéz volt. Kivettem a digimont és mindannyian nagyon meglepődtünk.

-Ez egy,ĽegyĽ- Kezdtem.

-Egy Botamon.- Mondta Gem.

-De ennek a digimonnak a színe szürke, a szeme pedig fekete. Míg az igazi, újonc szintű BotamonĽ

-Igen, mindnyájan tudjuk Felix, hogy az újonc szintű Botamon Fekete és a szeme sárga! Mi is elvégeztük a vizsgát!- Gúnyolódott Zek.

-Csendet!- Emelte fel a hangját a mester. -Ti hatan gyertek velem!

-Hová?

De nem válaszolt csak elindult. Átmentünk a falun és a Mesterek Sátrai felé vettük az irányt. Jómagam addig sosem jártam ott és mindig is kíváncsi voltam, vajon mi lehet bent. Útközben a mester mellé csatlakozott egy Meramon, és még három mester. Biccentettek egymásnak és némán mentek tovább. -A faluban összesen négy mester van. Két férfi és két nő. Ving Mester a legidősebb közülük. Neki Meramonja van, és ő állítja össze a tréning csoport edzésprogramjait. Sheila Mester, a digikórház vezetője. Legnagyobb segítsége egy Floramon. A harmadik legidősebb mester, Rowland Mester, akiről nagyon keveset hallottam és digimonját, Seadramont is mindössze csak kétszer láttam. A legfiatalabb Goya Mester, kinek Flymonja a falu védelmezője.- Bementek a sátorba és mi követtük őket. Egy polcon volt félretéve a többitől 12 db digitojás. Bizonyára a mieink is köztük volt, ugyanis mint korábban említettem néhány hét volt a szintvizsgáig, amikor is megkapjuk a saját digimonunkat. Ving Mester felvázolta a történteket a többieknek és végül rámutatott a Botamonra, aki békésen szunyókált a kezemben. Aztán Goya Mester szólalt meg.

-Nincs más választásunk! Tennünk kell a dolgunkat! Ha ez az, amiről a DigiKönyvben olvastunk, akkor mihamarabb cselekednünk kell!

Fogalmunk sem volt miről beszélnek, ezért csak értetlenül pislogtunk egymásra. Azután Rowland Mester végül elmondta, miről is van szó.

-Egy régi jóslat szerint eljön majd közénk egy sötét digimon, akit vissza kell adnunk az őt illető partneréhez, hogy visszaálljon a béke és minden digimon és ember együtt éljen. Ennek értelmében - már ha tényleg erről az esetről szól a jóslat -el kell vinnünk őt a másik szigetre, hozzájuk!

-Pontosabban nektek kell elvinnetek, ugyanis azzal, hogy te Niko életre hívtad ezt a Botamont, vállaltad a velejáró felelősséget is!- Tette hozzá Ving Mester.

-Kaptok majd egy térképet, és időt, hogy elbúcsúzzatok a szüleitektől, és össze tudjatok pakolni a nagy útra!

-Valamint, lépjetek közelebb! Hogy ne essen bántódásotok, megkapjátok a digimonjaitokat!

-Ez komoly?- kérdeztem. Valóra válik hát az álmon!

-egy pillanat!- szólt Juli.- Nekem semmi közöm ehhez az egészhez! Én nem akarok sehova menni!

-Nos ha ez igaz, akkor visszaléphetsz a feladattól.- Mondta Goya Mester.

Lopva a polcon fekvő digitojásokra nézett, és meggondolta magát.

-Hátha hasznos tagja lehetek majd a csoportnak.

Sejtettem, hogy csak meg akarja kapni előre a digimonját. Ő olyan típusú ember, aki mindenkinél jobb akar lenni, és szereti az adandó előnyt mások orra alá dörgölni.

-Rendben van! Ez esetben lépjetek előrébb!- Szólt Ving Mester.

Mindnyájunkat jól megnézett, lentről fölfelé a fejünk búbjáig. Mindnyájunkon látszott, hogy izgulunk. De szerintem ez természetes. Mindenki izgul, ha megkapja a saját digimonját. Végül levett egy tojást a polcról és Felix kezébe nyomta.

-Tessék! Remélem, gondját viseled majd, ahogy tanultad! Figyelmeztetlek benneteket, hogy még nem fognak kikelni. Figyelni kell rá, és gondoskodni kell a tojásról is, csak akkor kel majd ki, ha eljön az ideje.

-Igen Uram! Köszönöm!

A következő Gem volt. Neki egy sárga és rózsaszín csíkos tojást rakott a mester a kezébe. Őt követte Zek, Juli, Nat és én maradtam utoljára. Mindenkinek mást mondott a mester, és mindenki kezébe más mintájú digitojást adott. Végül rám került a sor

-Neked különösen nehéz feladatod lesz Niko. De ha magabiztos és erős leszel, bízol a barátaidban, véghezviszed, amit szeretnél, és ami a kötelességed! Te vállaltad a felelősséget, hát légy hű az ígéretedhez!- Azzal odaadta a fehér alapon halványszürke csíkos tojást.

-Most menjetek! Csomagoljatok össze és búcsúzzatok el a családotoktól! Holnap hajnalban induljatok, és ne késlekedjetek!- Mondta Sheila Mester. Azzal kiterelt minket a sátorból. Magunk maradtunk odakint, digitojásainkkal a kezünkben és csak álltunk ott egymásranézve.

3. Fejezet: A nagy kaland kezdete

Mindannyian hazamentünk és elkezdtünk csomagolni. Elmagyaráztam anyunak és apunak, hogy miért kell elmennem. Jaff nem értette, vagy talán féltékeny volt. Ő az idősebb, tehát szerinte neki kellene elvinni a Botamont a másik földrészre. Ehelyett én megyek és a barátaim, akik sokkal fiatalabbak és tapasztalatlanabbak vagyunk nála. Ráadásul az is böködi a csőrét, hogy én a vártnál hamarabb kaptam meg a digimonomat. De persze az is lehet, hogy félt, csak így próbálja elrejteni, leplezni. A Botamont beleteszem a bölcsőjébe, a saját digitojásomat pedig magamhoz ölelem, hátha reggelre kikel. Ha átlépem a falu határát nagy szükségem lesz majd a segítségére. Az elalvásom pillanatáig azon gondolkozom, hogy milyen helyzetbe hoztam a barátaimat, és, hogy vajon a végsőkig kitartanak majd mellettem. Aztán találgatok, vajon milyen fajta digimon kel majd ki a digitojásomból, vagy a többiekéből, aztán elaludtam.

Reggel anya korán ébresztett és még néhány szendvicset rakott a már amúgy is tele lévő hátizsákomba. A szendvicsek mellett egy iránytű, egy mini-távcső, egy pulóver és egy pokróc volt. Nem volt különösebben nehéz a tatyó, de a hátán kidudorodott és ezért kényelmetlenné vált. A digimonom sajnos még nem kelt ki, de a Botamon szemmel láthatóan jól érezte magát. Adtam neki is a reggelimből és beraktam egy kisebb kendőbe, meg ne fázzon, majd visszatettem a bölcsőbe. A digitojást is jól bebugyoláltam kézbevettem, és rátettem a Botamont, ügyelve arra, hogy ne essen le. Elbúcsúztam mindenkitől és elindultam a többiekért. Gem már várt rám és amint láttam az ő táskája is rendesen meg volt pakolva. A digitojás neki is a kezében volt és együtt indultunk tovább. Összetalálkoztunk Zekkel, és Felix-szel. Ők szomszédok. Befutott Juli is, de az ő kezében nem digitojás volt. Legnagyobb meglepetésünkre egy DemiMeramon!

-Kikelt! Nézzétek! Kikelt!

-Ez egy DemiMeramon.- Állapította meg Felix.- Ha továbbfejlődik, akkor olyan lesz, mint Ving Mesternek. Előbb Meramon, utána ScullMeramon válik belőle.

Közben megjön Nat is. Ő is rácsodálkozik Juli digimonjára, és egyből pánikba esik.

-A mieink miért nem kelnek ki? Pedig nagyon vigyázok rá, és gondozom már a tojást is! Valami bajuk van?

-Héj! Nyugi Nat!- Nyugtatja barátját Zek. -Mi is gondját viseljük a tojásoknak, de Ving Mester megmondta, hogy nem kelnek ki egyből, idő kell, míg megkapják az elegendő energiát.

Nathan a legfiatalabb közöttünk, és a vizsgán sem villogott, ennek tudható be a hirtelen aggodalma, de ezt leszámítva aranyos srác, és barátnak tökéletes.

-De hogy-hogy a Julié kikelt?

-Azt nem tudjuk, de biztos nem véletlen! De majd kiderül!

-Azt mondták a Mesterek, itt várjuk őket.- Mondta Gem, és már meg is láttuk a négy közeledő embert.

-Szervusztok! Itt az idő. Hogy elinduljatok! Tessék Niko a térkép. Kövessétek a kijelölt útvonalat!- Azzal Ving Mester átnyújtotta a térképet. -Járjatok szerencsével, és vigyázzatok egymásra!

-Sok szerencsét!- Köszönt el Goya Mester.

-Köszönjük! És vigyázunk egymásra!- mondtam, azzal elindultunk ki a faluból! Mikor már elhaladtunk de még láttuk őket, ott voltan mögöttük a családjaink is. Mindnyájan integettek. Mi is visszaintegettünk utána eltűntünk a lejtő mögött. Mindannyian csendben mentünk tovább és arra gondoltunk, mennyire fognak majd hiányozni nekünk.

4. Fejezet: Újabb porontyok!

Már lassan két órája gyalogoltunk. Már rég magunk mögött hagytuk a falu legszélső határát. Csendben sétáltunk az úton és mindannyian kezdtünk fáradni. Nem voltunk hozzászokva a sok gyalogláshoz, főleg nem ennyi csomaggal. Még szerencs, hogy az éhséggel nem kellett számolni, mert a szüleink által csomagolt szendvicsek bőven elegek lesznek még legalább három napig. A probléma csak az volt, hogy a Botamon és DemiMeramon kezdtek feltöltődni és unatkozni. Folyton mocorogtak, ezért nehéz volt rájuk is és egymásra is figyelni. A nagyob gond azonban az volt, hogy nem volt hol éjszakáznunk. Arra gondoltunk, valahogy keresünk egy ideális barlangot, vagy hasonló menedéket. Végül mikor besötétedett, bementünk egy sziklavájatba. Leterítettük a pokrócokat és mindnyájunkat elnyomott az álom. Reggel mire felébredtem még mindenki aludt. Megettem egy szendvicset és megetettem a Botamont is. Elmentem a vájat bejáratához, és észrevettem, hogy egész éjszaka esett. Az út és a növények vizesek voltak. Az eső is elkezdett szemerkélni. Visszafordultam hát. Megláttam, hogy Gem is felébredt. Odajött hozzám és egy nap után végre nyugodtan tudtunk beszélgetni egymással négyszemközt. Nem szerettük megosztani nagyon másokkal a véleményünket. Felix mindig okoskodott valamit, neki persze ilyen a természete, de azért kedveljük. Nat még fiatal és „tapasztalatlan” ( nem mintha mi sokat tapasztaltunk volna ), Juli mindig mindent jobban tud, és ezt szereti is kimutatni. Zekkel semmi bajunk, sőt! Nagyon kedveljük, de nem akarjuk most felkelteni.

-Szerinted miért Julinak kelt ki először a digimonja? Ez véletlen, vagy előre kitervelt? És miért egy Meramont kapott? Ving Mesternek is Meramonja van!- Szórtam Gem felé a kérdésáradatot. Aztán válaszokat várva néztem rá.

Idősebb volt nálam egy évvel, és ezt mindig is szerettem. Legjobb barátok voltunk mégis jó volt, hogy valaki idősebb és okosabb nálam. Ő mindig mindent ésszerűen átgondolt. Én előbb cselekedtem, mint gondolkodtam. Persze mindig igaza volt de ezt nem bántam, mert így kiegészítettük egymást. Mintha testvérek lettünk volna, persze mégsem.

-Nem tudom miért neki kelt ki először. Lehet, hogy véletlen, és kötve hiszem, hogy előre kitervelt. De azon én is meglepődtem, hogy Meramont kapott. De mindenesetre a Mesterek tudják, mit csinálnak. Nem véletlenül kapta ő azt a digimont!- Mondta, aztán tovább gondolkodott. -Szerintem a mieink is nemsokára kikelnek. És remélem mihamarabb! Biztonságosabban érezném magam, ha itt lennének. Ki tudja, milyen veszélyek leselkednek ránk!

-Igazad van! Szerinted nekünk milyenĽ- Kezdtem, de egy furcsa zaj megzavart.

Recsegést-ropogást hallottunk és mintha eltört volna valami. Hátranéztünk és még a lélegzetünk is elállt. A barlangban két bölcsőt is láttunk. Az egyik Gem, a másik Zek takarója mellett.

-Kikeltek!!!!!- Ujjongott Dem.

Zek is felébredt és vele is madarat lehetett volna fogatni. Mindenki köréjük gyűlt és megcsodálta a két pici digimont.

-DEJÓÓÓÓÓÓ!!!!!!! Nézzétek egy Protomon!- Lelkendezett Gem.

-Ha megnő akkor Gatamon, majd Angewomon lesz belőle.- Jegyezte meg Felix.

-Az enyém pedig egy Poyomon!- Mondta Zek.- Belőle Patamon és Angemon lesz majd.- Előzte meg Felix okoskodását, jelezve tudja, mivé fejlődik a saját digimonja.

-Ez csodálatos!- Örültem velük én is.- Nagyon aranyosak, ésĽvajon miért éppen őket kaptátok?

-És a miénk miért nem kelt még mindig ki?- Kezdte megint Nat.

-Türelem rózsát terem!- mondta Gem és egy falat csokoládét kínált a frissen született Protomonnak, aki mindnyájunk megdöbbenésére máris átdigiváltozott Myaromonná. De legelső kérdésemre senkitől nem kaptam választ.

-De klassz! Biztos nem kell olyan sok energia, hogy ilyen picin átalakuljon!- Mondtam.

-Szerintem inkább arról lehet szó, hogy Gatamonná fejlődéséhez több állapoton kell átmennie, mint a többi digimonnak, ezért alakult át ilyen gyorsan.- Elmélkedett Felix.

Bizonyára neki lehetett igaza, ugyanis a többiek hiába etették meg a digimonjaikat, azok nem fejlődtek felsőbb szintre. Mi pedig, akiknek még nem kelt ki a digimonunk, hiába símogattuk, melengettük a tojást, nem akart történni semmi. Egy ideig még mindenki próbálkozott, de aztán közös elhatározásból továbbindultunk, hisz még hosszú út állt előttünk. Otthagytuk hát a barlangot és a térkép szerinti úton haladva eljutottunk egy függőhídig. A híd két partot kötött össze, alatta pedig egy igen gyorsfolyású folyó volt.